"Az Önök készüléke már két hónappal előtte jelezte, hogy baj lesz. Nem vettük elég komolyan. "
Tisztelt WIWE!
A készüléket azért vásároltuk meg, (már több mint két éve) mert én már évek óta pitvarfibrillációval élek. Már egy éve megvolt a készülék, rendszeresen használtuk is. Időnként a feleségemet is rávettem, hogy végezzen mérést. Nála a 2019 év tavaszán mért értékeknél egyre többször jelzett a KH érték sárgát ill. gyakran pirosat. Kértem a feleségemet hogy vizsgáltassa ki magát, de elhárította mondván egy ilyen kis szerkezetet az orvos úgysem vesz figyelembe. A kórházi 12 elvezetéses EKG nem mutatott rendellenességet. Majd július 7.-én éjjel felébresztett hogy nagyon rosszul érzi magát. Mentőt hívtam és kiderült hogy a feleségem egy súlyos infarktust kapott. Közel két hónapot töltött kórházban az infarktus és ennek következtében létrejövő szövődmények miatt.
Az Önök készüléke már két hónappal előtte jelezte, hogy baj lesz. Nem vettük elég komolyan. Meg lett a következménye. Ha komolyan vesszük a készülék jelzéseit akkor megelőzhető lett volna egy súlyos infarktus.
Ma már nagyobb tisztelettel nézek (és használom) a készüléket.
Ajánlom mindenkinek aki használja hogy vegye komolyan a jelzéseket.
Köszönöm.
Üdvözlettel: K. János
Vissza