"EKG vizsgálatra egészen biztos, hogy magamtól pár évig még nem mentem volna el, ha a WIWE készülékes eredmény ezt nem indokolja."

Én és a WIWE

 

F. Dóra vagyok és nagyon hálás azért, hogy lehetőséget kaptam korábban kipróbálni a WIWE készüléket. Mondhatjuk -kicsit teátrálisan- hogy megmentette az életemet.

Először egy, a HVG által rendezett konferencián hallottam a WIWE készülékről egy előadás keretében. A rendezvényen lett volna lehetőségem kipróbálni is a készüléket, de sajnos akkor ezt elmulasztottam. A prezentáció mély benyomást tett, nagyon szimpatikus volt a készülék és a benne rejlő lehetőségek, amelyeket nem csak magánemberként, hanem munkáltatóként is hiszem, hogy remekül lehetne kamatoztatni.

A myWIWE Diagnosztika Kft. képviselőjével még a rendezvény során személyesen is tudtam váltani pár szót a készülékről, a cégről és az együttműködési lehetőségekről. Ekkor tudtam meg, hogy van rá mód, hogy potenciális céges partnerekhez ellátogassanak a cég munkatársai készülék bemutatót tartani és hogy a dolgozók is kipróbálhassák azt. Ez rögtön szöget ütött a fejembe, és idén márciusban tudtam élni a lehetőséggel és meghívtam a myWIWE csapatát, hogy tartsanak bemutatót korábbi munkahelyemen kollégáink számára. Egészséghetet szerveztem központi dolgozóink számára és a kialakított koncepcióhoz nagyon jól illeszkedett a WIWE tesztelési lehetőség, mellyel sok dolgozónk élt is.

Ekkor sikerült nekem is kipróbálnom a készüléket, ami pozitív tapasztalat volt: gyors, egyszerű, lényegre törő. A WIWE-os kolléga rövid elemzés keretében ismertette a mérés eredményét: informatív, érdekes és lényegre törő volt. Jelezte, hogy a készülék problémát észlelt, és hogy kamarai vezetési zavar gyanú merült fel, amelyet érdemes lenne kivizsgáltatnom. Később felkerestem egy kardiológust, hogy szakvéleményt kérjek és alaposan utána járjak a problémának. Az emailben kapott WIWE eredménnyel a kezemben volt egy kiindulási alapunk, de konzultációt követően vérvétel, szív ultrahang, EKG, HOLTER-es 24 órás EKG vizsgálatok következtek. Kiderült, hogy magas a koleszterinem, valóban ingerületvezetési zavarom van -ami rend szerint magasabb pulzus tartományban jelentkezik-, illetve emellett kisebb mértékű szívritmuszavarom is van. Mivel megállapítottuk, hogy alapvetően magasabb a pulzus számom, így gyakorlatilag szinte folyamatosan az aktív időszakokban (azaz ébrenlét során) ez problémát tud okozni.

Az utóbbi 10 évben (az aktív, sportos életmód abbahagyását követően) jelentős túlsúllyal gyarapodtam, ami révén egyéb egészségügyi panaszaim is kialakultak. Mindezidáig halogattam azt, hogy komolyabban foglalkozzam ezekkel a problémákkal és hogy jobban odafigyeljek az egészségemre. Azonban az, hogy 30 éves korom előtt avval kellett szembesülnöm, hogy kardiológiai problémám van (ráadásul egyidejűleg több is), nagyon szíven ütött a szó szoros értelmében. A sorsfordító pillanat az volt, amikor a kardiológusom mutatott egy táblázatot a kardiovaszkuláris rizikóbecslésre. Pontosan a táblázatot, vagy a konklúziót nem tudom leírni, de a lényeg, hogy ez a táblázat több kockázatnövelő tényezőt figyelembe véve becsülte meg a valószínűségét, hogy mikortól számíthatok nagyobb eséllyel komolyabb szív- és érrendszeri problémákra. (Ilyen tényezők voltak a magasabb életkor, magas vérnyomás, magas koleszterinszint, dohányzás, stb.) Ahogy a táblázat, a vizsgálataim eredményei és a jelenlegi állapotom/életvitelem szerint jósolható jövőképet elemezgettük, ijesztőek voltak a hosszú távú kilátásaim. Azt hiszem ez a pofon kellett ahhoz, hogy kicsit észhez térjek.

A vizsgálatot követően mondhatjuk, hogy tényleg életmódváltásba kezdtem. Elkezdtem olyan étkezésre átállni, mely egészségesebb és segíti a koleszterinszintem kordában tartását, amellett, hogy egyéb egészségügyi problémáimon is segít. Nyáron részt vettem egy kihívásban, ahol minden nap legalább egy tál zöldséget, vagy gyümölcsöt ettem. Korábban ilyesmire nem tudtam volna rávenni magam, pedig szeretem ezeket az élelmiszereket. Azóta -életemben először- belevágtam egy diéta komoly, következetes véghezvitelére, amivel évek óta először elkezdtek lefele kúszni rólam a kilók, ahelyett, hogy felfele jönnének. 4 hét szigorú diéta után 2 hétre kicsit megpihentem; de már újra vissza is álltam erre az étrendre és érzem magamban az erőt, hogy folytassam, és még több kilótól megszabaduljak. Érzem, hogy jobb a közérzetem, újra elkezdtem mozogni és már kevesebbet is dohányzom. Jó érzés tudni, hogy jót teszek a testemmel, a szívemmel és hogy egészségesebben élek.

Az, hogy ezeket a változásokat beépítettem a mindennapjaimba, hiszem, hogy nagy hatással vannak az életemre és hogy nagyban javítják mostani életminőségemet és a későbbi egészségemet is.. És mindez a WIWE készülékes vizsgálathoz vezethető vissza. EKG vizsgálatra egészen biztos, hogy magamtól pár évig még nem mentem volna el, ha a WIWE készülékes eredmény ezt nem indokolja.. Emiatt évekig ki sem derülhetett volna, hogy szívproblémám van és ki tudja meddig fajulhatott volna ez az egész, ill. hogy egyéb panaszaim kezelését ill. az ennek kapcsán indokolt életmódváltást és fogyást is meddig halogattam volna.. Ehhez képest végre elkezdtem egészségesebb úton járni és már az asztmám, a nehézlégzésem, a refluxom sokat javult, a fizikai edzettségem és a közérzetem szintúgy. A kardiológusommal folyamatosan konzultálunk és a legutóbbi kontroll vizsgálaton már az értékeim jobbak voltak, ami köszönhető a gyógyszernek is, amit a kezelés részeként kezdtem el szedni. Most novemberben fogok visszatérni a következő kontroll vizsgálatra, remélem mind a vérképem, mind az EKG értékeim sokkal jobbak lesznek.

Köszönöm még egyszer a WIWE-nak, hogy segítségével már én is jobban vigyázok a szívemre és az egészségemre!


Vissza