"Félévente jártam kardiológiai vizsgálatra,a doki mindig azt mondta,hogy amíg a középső karika nem lesz piros,addig ne aggódjak."
Nyolc évvel ezelőtt nyugállományba kerültem. Egészségi állapotom úgy alakult, hogy 35 éves korom óta ugyan jól karbantartott, de magas vérnyomásom lett. Egész életemben sportoltam, főiskolás éveim alatt igazolt sportoló is voltam. Odafigyeltem magamra, nyugdíjba vonulás után sem engedtem el magam. Preventív céllal vásároltam meg a WIWE készüléket, s eleinte a 3 zöld karika mindig megnyugtatott. De körülbelül 2 évvel ezelőtt az első zöld többnyire sárga lett, a QRS érték ritkán ment 100 alá. Félévente jártam kardiológiai vizsgálatra, a doktor mindig azt mondta, hogy amíg a középső karika nem lesz piros, addig ne aggódjak.
A COVID járvány miatt hónapok óta be voltunk zárva, február vége felé egy szombat este TV nézés volt a szórakozás. Észrevettem gyomortájékon, hogy össze-vissza kalimpál a motor, egyből nyúltam a készülékért. A mérés közben már nyugtalan voltam a görbe láttán, a pulzusom fel is ment a szokásos 60 alattiról 116-ra. A színek így követték egymást: EKG piros, PF piros, KH zöld. Aritmia vizsgálat: Felmerül a pitvarfibrilláció gyanúja. Mondanom sem kell, ideges lettem. Pandémia van, az orvosi ellátás kaotikus. Hétfőn soron kívül kértem időpontot magánorvosi kardiológiai vizsgálatra. Vizsgálati eredmény: WIWE készülék alapján novum pitvarfibrilláció igazolódott ,emiatt javasolt 1.25.Concor,2x5 Eliquis. (gyógyszer)
Nem örültem a végeredménynek, de annak igen, hogy az esemény nem maradt felfedezetlen, s nem egy stroke utáni vizsgálat derítette ki az eredendő okot. Így reményem van arra, hogy gyógyszer mellett ugyan, de talán lesz még néhány évem, s felnevelhetem a 12 éves kislányom. Csattanó a végére, hogy március 11-én, 3 héttel a vérhigító szedés elkezdése után, beoltottak Astra Zeneca vakcinával.
" Mester"
Vissza