"Meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik mért értékem szinte minden alkalommal a problémát jelző tartományba esett."
Ez év márciusában vásároltam egy wiwe-ot, a készülék gyorsan megérkezett, igényes, kompakt dobozban volt.
Családunkban előfordul szív- és érrendszeri rendellenesség, elsősorban ezek monitorozása miatt döntöttem a vásárlás mellett, másodsorban pedig az érdeklődésem miatt, orvosi eszközökkel kapcsolatos tanulmányokat folytattam; érdekelt, hogy nem laboratóriumi körülmények között, kereskedelmi forgalomban kapható eszközzel mennyire egyszerű/megbízható méréseket lehet végezni.
Az első néhány héten ketten használtuk, "A" és "B", minden nap mértem, akár többször is, kíváncsi voltam, hogy ismételt mérések során az eredmények mekkora szórást mutatnak egymáshoz képest. Azonos körülmények között, minimális időbeli eltéréssel gyakorlatilag ugyanazok az eredményeket adja, elégedett vagyok vele.
Az egyik legfontosabb tapasztalatom, hogy a készülék érzékeny a mozgásra. Ezen nem lepődtem meg, azonban a mérést úgy tartom "hitelesnek", ha nyugodt körülmények között leülök egy asztalhoz, és a mérés idejére gyakoraltilag mozdulatlan vagyok. Próbáltam utcán, padon ülve is mérést végezni, de túl rossz volt a jel-zaj viszony. Így mi inkább otthon/nyugodt körülmények mellett mérünk.
A esetében a méréseket gond nélkül el tudtuk végezni, "B" esetében azonban nehézségeket tapasztaltunk: kb. 10 alkalomból 7-8-szor sikertelen a mérés. Az "élő" EKG jelet figyelve, a jel-zaj viszony túl rossz, elképzelhető, hogy "B" bőrének a szárazsága miatt. Több mindennel is próbálkoztunk, kézkrém, vízben áztatás, nem jöttünk rá még a megoldásra.
"B" esetében érkezett figyelmeztetés, amit szándékában áll kivizsgáltatni szakorvossal is.
Néhány hét használat után tovább adtuk családunkban C-nek, akinek diagnosztizált pitvar fibrillációja van. Minden nap végez méréseket, és a mért eredményeken is jól látja, ha valami nem stimmel. Vannak napok, amikor kevésbé érzi jól magát, olyankor a mérési eredmények is "pirosat mutatnak".
Az applikációk jól felépítettek, érthetőek, a mérés is könnyen elvégezhető bárki számára. (Najó, kisgyerekek kivételével, mert ők izegnek-mozognak.) A mérési eredményeket automatikusan lehet továbbítani emailben, azonban mi ezt a funkciót nem használjuk, adatbiztonsági okokból.
A legtöbben nem titkosítják az emailjeiket (gpg vagy s/mime), így azok gyakorlatilag "nyílt postai levelezőlap-ként" funkcionálnak. Ezt aggályosnak tartom, és orvosi, szenzitív információkat nem lenne szabad így küldeni.
Ebből adódóan az alábbi hiányosság is megfogalmazódott az android applikációval kapcsolatban: nincs lehetőség a riportokat lementeni, kiexportálni, és más módon megosztani az orvossal, csak az emailes küldés lehetséges.
Iphone-on például ezt kerültük meg: közvetlenül az applikációból fel lehet tölteni a riportokat end-to-end titkosított tárhelyre, amit aztán meg lehet osztani biztonságos módon másokkal.
Ez fél éve még sajnos az android-on nem működött, azóta nem próbáltuk újból.
A készülék rendelkezik lépésszámlálóval is, ezt nem használjuk, ugyanis a telefonunk szinte "mindig" a zsebünkben van, míg a wiwe készülék nem.
Eleinte be volt kapcsolva ez a funkció, viszont meglehetősen hamar lemerítette az akksit, így inkább kikapcsoltam.
Esetleg lehetne ez egy csak az applikációba épített funkció, ami a telefon lépésszámláló adatait veszi figyelembe.
"B" saját így fogalmazta meg a tapasztalatait:
"Tapasztalatom a wive-val
Korábban már hallottam a wive készülékről és gondoltam, hogy milyen jó lehetőség ez a szívbetegeknek, hogy otthon is tudják monitorozni magukat. Meg se fordult a fejemben, hogy nekem szükségem lenne rá, hiszen fiatal vagyok. Nem olyan régen lehetőségem nyílt pár héten keresztül használni egy wive készüléket. Meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik mért értékem szinte minden alkalommal a problémát jelző tartományba esett. Időközben kiderült, hogy egy fiatalabb unokatestvéremnél is találtak eltérést a szívénél, és jobban belegondolva a felmenőim körében is több ágon előfordult szívprobléma. Úgy döntöttem, hogy ki fogom vizsgáltatni magam. Hálás vagyok, hogy ismerhetem a wive készüléket, mert ha nem szembesültem volna az eltérést jelző értékekkel, akkor valószínűleg még 10-20 évig nem foglalkoztam volna a szívemmel, így viszont lehet, hogy elejét tudom venni egy nagyobb problémának."
Összességében elégedettek vagyunk, nagyon örülünk, hogy magyar fejlesztésű terméket használhatunk az egészségünk monitorozására.
A megfogalmazott "kritikákat", tekintsék úgy, hogy ha ezek is megoldásra kerülnek, akkor még jobb lesz ez a termék!
Örömmel ajánlottuk eddig is, és ezután is így teszünk!
Ha anyagilag megengedhetnénk, minden rokonunknak wiwe-t adnánk ajándékba!
További sok sikert kívánunk, és kíváncsian várjuk a jövőbeli fejlesztéseiket!
Egy Kedves Felhasználó
Vissza