"Megrendelésem után már az első EKG  és a további eredmények igazolták a fibrilláció tényét."

2011 nyarán egy teljeskörű lakásfelújítás alatt jelentkeztek először szívritmus problémáim. Akkor a nagyobb igénybevételnek tudtam be mindezt, de mivel ez később is visszatért, gyanakodni kezdtem. Az idő múlásával  évente 2-3 alkalommal előjöttek a korábbi tüneteim, amik egyre erősebbek és hosszabb ideig tartóak voltak. Mindezeket jeleztem kezelőorvosomnak is, de  mivel  rövid idő elteltével mindig rendeződtek a ritmusproblémáim, mire orvoshoz kerültem,  diagnózis megállapítására már nem volt lehetőség. Az általam ismertetett panaszok alapján pitvarfibrilláció gyanúja merült fel, amit több éven keresztül nem sikerült kimutatni. Egy újságcikkben olvastam a WIWE készülékről, amiről a leírtak alapján úgy véltem, hogy segítséget jelenthet. Megrendelésem után már az első EKG és a további eredmények igazolták a fibrilláció tényét. Igazi segítséget viszont akkor jelentett, amikor a COVID járvány miatt szüneteltek a rendelések és a kezelőorvosom is elköltözött a városból. Viszont megadta azt az  elérhetőségét, ahová lehetőségem volt átküldeni a WIWE eredményt, ha jelentős eltérést tapasztaltam. Telefonon konzultáltunk és  módosítottunk a gyógyszereken mindaddig, amíg lehetőség nem nyílt egy rendelésen is  elmondani és megmutatni a korábbi eredményeimet, amik  nagy segítséget jelentettek az orvosnak a továbbiakhoz.

Tapasztalataim alapján egy másik készüléket is vásároltam a lányomnak, aki fiatal ugyan, de stresszes életmódja miatt néha nála is jelentkeznek mellkasi fájdalmak. Gondolva arra, hogy esetleg öröklődhet az én ritmuszavarom  jónak láttam, ha elébe megyünk a dolgoknak és náluk is kéznél van az a kis csoda, ami nálam már sokszor bizonyított.

A közelmúltban egy beszélgetés során bukott ki, hogy beszélgető partnerem és én is pitvar- fibrillációval küzdünk. Megmutattam neki a WIWE készüléket, amiről még nem hallott, nem tudta, hogy ilyen létezik.  Kipróbálta és az eredményeit látva rögtön meghozta a döntését.  Másnap megrendelte magának, illetve testvérének, akinél akkor végezték el az ablációs műtétet. Mindketten rendszeresen használják a készüléket és megnyugtatónak találják, hogy a kezükben egy olyan eszköz van, ami segítséget jelent számukra a mindennapi állapotuk megfigyelésében.

Tapasztalataim alapján csak ajánlani tudom mindazoknak, akiknél a legkisebb gyanú is felmerül, hogy szívproblémával küzdenek. Probléma esetén a készülék által készített EKG eredmény alapján az orvosnak is jobbak a lehetőségei a diagnózis felállításában.

Csodálatosnak tartom, amire ez a kicsinyke eszköz képes.

VÉD, ÓV, SEGÍT, DE LEGFŐKÉPPEN BIZTONSÁGOT JELENT.

 

Köszönöm a munkájukat és gratulálok az eredményeikhez.

 

Lénárt Ildikó

 


Vissza