Életmentő lehet a koronavírus-fertőzésen átesettek kardiológiai szűrése

Életmentő lehet a koronavírus-fertőzésen átesettek kardiológiai szűrése
Egyre több klinikai vizsgálat igazolja, hogy a koronavírus-fertőzés gyakran okoz kardiológiai szövődményeket. Az egyik legsúlyosabb ezek közül a szívkárosodás, amely az amerikai orvosi szövetség friss tanulmánya szerint még a fiatalok és a tünetmentesek körében is kialakulhat. A kardiológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy az időben orvoshoz forduló szívbetegek döntő többségét meg tudják menteni. Ám komoly problémát jelent a koronavírus szövődmények időben történő felismerése.

Előfordulhat, hogy nincs előjele a szívet érintő szövődménynek
A COVID-on átesett betegek rendszeres kardiológiai szűrővizsgálata életmentő lehet. Ennek oka, hogy előfordulhat, hogy nincs előjele a szívet érintő szövődménynek. Terheléskor, sportoláskor ennek ellenére kialakulhat ritmuszavar, vagy akár hirtelen szívmegállás is, ezért nagyon fontos, hogy betegség után ne terheljük túl korán a szívünket.
Jelenleg korai diagnózisra, előszűrésre az egyik elérhető legelőrehaladottabb technológia a WIWE szívdiagnosztika eszköz, amely megbízhatóan kimutatja a ritmuszavarokat, kamrai zavarokat, tachycardiát (szapora szívverés), bradycardiát (alacsony szívverés), és más szívizomgyulladásra utaló tüneteket is. Emellett az eszköz értékeli a stroke és a szívmegállás kockázatát, valamint mérhető vele a véroxigénszint és a fittségi index is.

Akár otthonról is szűrhetőek a kardiológiai eltérések
A WIWE EKG az önellenőrzés, a szűrővizsgálat és a távdiagnózis lehetőségét biztosítja a lakosságnak, méretének köszönhetően bárhol, bármikor egyszerűen használható. A készülékkel a felhasználók egy rövid, mindössze egy perces mérést követően az okoseszközükön tekinthetik meg az eredményeket, egy ingyenesen letölthető applikáció segítségével. Rendszeres szűréssel a különböző paraméterek nyomonkövethetőek, és ha eltérnek az átlagostól az értékek, vagy romlik a tendencia, életmentő lehet azonnal orvoshoz fordulni.

Orvosi tanácsadással is támogatja a felhasználókat a WIWE
A korai diagnózis életmentő lehet – ennek támogatására országos szinten több szűrőprogram is indult a sportolók és a COVID-on átesett betegek állapotfelmérésére, mely vizsgálatokba tervezik beilleszteni még az idei évben a WIWE-ot is, annak érdekében, hogy a kardiológiai szövődményeket időben tudják az orvosok kezelni.

Emellett a minél korábbi diagnózis megállapítása érdekében a WIWE 24/7-es orvosi tanácsadási szolgáltatást indít, amely a jövő évtől lesz elérhető a felhasználók részére. Ennek keretében 24 órás online vagy telefonos orvosi tanácsadásra, konzultációra nyílik lehetősége a WIWE tulajdonosoknak, bármely egészségügyi kérdésben.

Hivatkozások:

Hirtelen szívhalál rizikóbecslés egyelvezetéses mobil EKG mérés alapján
Tuboly Gergely1, Kozmann György1, Kiss Orsolya2, Merkely Béla2
1Pannon Egyetem, Egészségügyi Informatikai Kutató-Fejlesztő Központ,
2Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

What COVID-19 is doing to the heart, even after recovery | American Heart Association
Coronavirus Disease 2019 and the Athletic Heart: Emerging Perspectives on Pathology, Risks, and Return to Play | Infectious Diseases | JAMA Cardiology | JAMA Network
Potential Effects of Coronaviruses on the Cardiovascular System: A Review | Infectious Diseases | JAMA Cardiology | JAMA Network